Road Trip 9.nap - (Grand Canyon), Route 66, Meteor Crater

A mai nap sikerült 9kor elindulni (a tervezett az 8 volt, de az elmúlt napok fényében ez az eredmény is tiszteletet érdemel), így mielőtt tovább indultunk volna egy nagy meteor kráter felé, szépen végigfotóztuk a kanyont a peremről, amire tegnap a hosszabbra sikerült túra miatt nem tudtunk megtenni. Szerencsések voltunk, ma sütött a nap, így sokkal jobb volt fotózni, mintha tegnap kellett volna. Az erről készült képek már fent is vannak errefelé.

A nap egyik nagyobb attrakciója egy hatalmas meteor kráter volt az I40-es autópályától délre, Flagstaff után. Kb. 50 ezer évvel ezelőtt csapódott be oda egy jó 50m átmérőjű kisebb égi test, amely egy 1200m átmérőjű, 170m mély krátert hagyott maga után. Állítólag ez a Földön az egyik legjobban kivehető becsapódási nyom. Így néz ki műholdképen:


Nagyobb térképre váltás

Ez pedig ahogy a peremről látszik:
















A kráter amúgy magánkézben van, egy Berringer nevű ember vette meg a területet 1903-ban, azt gondolván, hogy a meteorit egyben megvan valahol a kráter mélyén, értékes színesfémeket tartalmazva. Berringer nem tudta, hogy a meteorit becsapódáskor - a hatalmas nyomásnak köszönhetően - egyszerűen elpárolgott. Ezt azonban csak 1960-ban derítették ki. A kráter azonban ma is a Berringer család tulajdonában van, ezért nem lehet többek közt nemzeti park. A kiépítettsége viszont teljes mértékben megfelel minden követelménynek, kis mozi, múzeum, szuvenír shop, körbevezetés, öszvéres túra, mindez az odalátogató rendelkezésére áll.
Mi azonban az idő hiányában nem tudtuk a belépőjegy által ránk ruházott jogokkal maradéktalanul élni, hiszen el kellett még világosban érjük a híres route 66 (66-os út) egy szakaszát Las Vegas felé. Ez sikerült is (ld. kép)















Hogy miért is volt olyan fontos meglátogatni az első ránézésre teljesen normális amerikai főutat?
Íme a rövid indoklás.

1926.nov.11-én elkezdték építeni a U.S. Highway 66-et, hogy megteremtsék az autópályás közúti kapcsolatot a (-z amerikai) kelet és a nyugat között. Az út Chicago-ból indult, és Los Angelesben végződött. 2448 mérföld (3940 km) hosszan húzódott az Egyesült Államokon át, összekötve 8 államot, fő ütőerét képezve a K-Ny irányú országon belüli migrációnak (különösen a nagy gazdasági világválság alatt). A rajta haladó egyre növekvő forgalomnak köszönhetően az út mellett fekvő települések jelentős gazdaságélénkítő hatást élveztek.
"Amerika főutcája" vagy "az utak anyja" akkor kezdett igazán legendássá válni, amikor a Bobby Troup egy slágert írt róla, amely a Rolling Stones előadásában széles körben ismertté tette a "route 66" nevet.
1985ben hivatalosan kivették az USA highway system-ből, felváltotta az Interstate 40-es autópálya. Ez nagy részben a route 66 nyomvonalán halad. Ahol nem, akkor a régi 66-os megmaradt részét "historic route 66"-nek nyilvánították, és turisták ezrei keresik fel évente, ahogy ma mi is.
Röviden ennyi.
Az út régebbi szakaszai mellett (főleg Kaliforniában) elhagyott benzinkutak, szellemvárosok, és helyenként rozsdás autóroncsok jelzik az egykori jobb időket. Ahol mi jártunk, ott ilyenek csak buzgó gyűjtők jóvoltából került a szemünk elé.















Ennyi mára, holnap korán próbálunk kelni, hogy a Death Valley-ben minél több időt tölthessünk. Képek erre tehát, búcsúzóul egy naplemente utáni kép a "legendás" útról, Las Vegas felé tartva.

Road Trip 8.nap - Grand Canyon

Egy nem túl korai kelés után sikerült elindulni a Nagy Kanyonba, ahol egy visitor centeres körbenézés után elhatároztuk, hogy végigsétálunk a kanyon peremén vezető Rim trail egy időnkbe beleférő szakaszán, majd a maradékot kocsival megnézzük. Gyakorlatilag a kanyon peremén vannak helyenként szép kilátással rendelkező pontok, mellettük végighúzódik egy gyalogösvény, és egy amerikai módon kiépített széles autóút. Ahol rácsatlakoztunk volna a perem menti ösvényre, onnan indult egy másik is, amelyik a kanyonon visz át a túloldalra. Ez általában 2 napot vesz igénybe. Mi azonban a másodperc töredéke alatt egymással egyetértésben elhatároztuk, hogy ezen megyünk le egy darabig, mivel a perem széle nyugdíjasoknak való, semmi extra. Egy kb 4 órás túrával lementünk 2000 lábbal a perem széle alá, majd vissza. Nagyon megérte, így inkább "belementünk" a kanyonba, mintha csak a széléről fotózunk. Ha 2 teljes napot töltenénk itt, biztos elmentünk volna legalább a Coloradó folyóig. Vagy korábban kellett volna kelni hozzá. Egy biztos, ha legközelebb erre járok (igen, fogok még), akkor tuti átkirándulok a kanyon túloldalára. Már ez a 4 órás leereszkedés is gyönyörű volt.
Képek itt vannak.
Pár mókás kép a túráról előzetesben:

- ezek itt remekül jellemzik a kapcsolatom Subival


























Holnap még reggel körbenézünk a kanyon déli szélének keletebbi oldalán, ahonnan szintén nagyszerű kilátó helyek vannak, majd elindulunk Las Vegas felé, út közben azonban teszünk egy kitérőt egy hatalmas meteorbecsapódási helyhez.

Road Trip 7.nap - Monument Valley

Aki már látott western filmet, az valószínűleg láthatta a Monument Valley egyes helyszíneit.
Ez a völgy Arizona és Utah határán fekszik, a Navajo rezervátum része, így az USA nemzeti parkokra vett éves bérletünk sem volt érvényes, cserébe elég olcsó volt a belépő, 5 dollár fejenként. Filmekből nekünk is ismerős volt a hely, de hóval borítva még nem láttuk. Sajnos az idő nem volt a legjobb, fátyolfelhők takarták a napot a nap első felében, ez csak délután felé változott, amikor kifele jöttünk a parkból. Ennek ellenére sikerült pár jó képet lőni.
Előrelátó módon nem készítettem 300 képet a parkról, hogy aztán este órákat szenvedjek, míg lecsökkentem a felére a számukat, hanem 200nál megálltam, így az esti képszelektálás kb. 150 db-ot hagyott meg.
A park megtekintése után továbbmentünk vissza Utah felé, ahol belebotlottunk egy mexikói kalap alakú sziklába, illetve a San Juan folyó "Gooseneck" (libanyak) alakú kanyarulatára.


Meg akartunk látogatni egy "Valley of Gods" (Istenek völgye) nevű helyet is, de a havas mellékút miatt ez meghiúsult (és vagy fél órát szenvedtünk, mire visszavergődtünk az 1 km-nyire lévő főútra). Ezek után elindultunk a következő nap helyszínéhez, a Grand Canyonhoz, estére oda is értünk, így ezt a bejegyzést már a nagy kanyon mellől, Tusayanból írtam, több mint 2000m magasról és jó -10 fokból. A mai képek erre vannak.
Búcsúzóul a mai kedvenc autóból készített képem, ebben egyre jobb leszek :-)

Road Trip 6.nap - Antelope Canyon, Page környéke

A tegnapi szállásunkon Kayenta-ban (Arizona) nem működött a net, így ezért megkésve rakom fel a beszámolót és a képeket is. Szóval dec.26-án az arizonai Page városában ébredtünk, 4300 lábbal a tengerszint felett (1300m). Várost írtam, pedig Page inkább falu a mérete okán, kb 7000-en lakják és 1957-ben alapíttatott, amikor is épült mellette a duzzasztógát a Colorado folyón és ide telepítették a munkásokat. Állítólag az USA legfiatalabb községe ezzel. Mérete és kinézete inkább városias, ugyanis a környékbeli nemzeti parkok és természeti szépségek rengeteg látogatót vonzanak, így az infrastruktúra 7000-nél jelentősen több emberre van kiépítve. Ennek ékes amerikai példája a város melletti Wal Mart is :-)

Page lakóinak 40%-a fehér, egy negyede indián, a maradék spanyolajkú. Az indiánoknál megállnék egy szóra. Ezen a területen a Navajok élnek és sikeresen visszaköveteltek maguknak egy 67 ezer km² (!) területet, amelyen belül autonómiával rendelkeznek. (összehasonlításképp Magyarország 90ezer km²) A Navajok kb 300ezren élnek az USA-ban, ebből kb. 200ezren a rezervátumban. Az itteni parkok nagy része az ő igazgatásuk alatt van, például az Antelope Canyon is ilyen. A canyon csak szervezett túrával látogatható, amióta emberek elkezdtek feliratokat karcolni és felmászni a homokkő sziklafalakra.

A napunk tehát úgy indult, hogy bejelentkeztünk egy ilyen túrára a Navajo Turist Centerben, fél2-re kaptunk is időpontot. Hogy addig elverjük az időt, meglátogattuk a Colorado folyó egyik patkó (horseshoe) alakú kanyarulatát (balra), amit a fennsíkba vájt. Gyakorlatilag az is egy kanyon volt, kicsit kisebb méretekkel, mint a nagy testvére, a Grand Canyon. Ez volt az első alkalom, hogy úgy igazán sivatagos környéken jártunk, nagy síkság (igazából fennsík, jócskán 1000m felett) hó nélkül, kicsi bokrokkal és fűvel. Nyugodtan szaladgáltunk és ugrálgattunk, a csörgőkígyók ilyenkor le vannak fagyva, a vadvilágot így csak egy nyúl képviselte. (a hőmérséklet olyan + 5-10 fok körül lehetett, éjjel fagy, a napon meg jó a trikó is, ld. képek). A folyókanyarulat gyönyörű, mindenkinek ajánlom, aki arra jár.

A patkó megtekintése után még mindig volt elég időnk az Antelope Canyonig, így elnéztünk a Colorado folyón épült gátnak köszönhetően kialakult Powel tóhoz, ami gyakorlatilag a folyó által vájt kanyonba duzzasztott víz és a Glen Canyon Nemzeti Park részét képezi. Jachtkikötők épültek oda, nyáron hajótúrák indulnak onnan a canyon látogatására.

Az idő hamar elszállt, indultunk is vissza az Antelope túrára. Kezdetnek beültettek minket és vagy 60 embert pick-up kocsikból kialakított kisbuszszerűségekbe, amikkel megtettük a kb 15 perces utat a Canyonig. Az utolsó 10p homokon történt, elég viccesen zötykölődött az autó meg a sok ember rajta. A Canyonban mindegyik kisbusz vezetője a csoportját végigvitte a kanyonon, majd visszafele szabad fotózási idő volt. A kanyon igazából egy vádi részét képezi, homokkőből áll, így a víz szépen kivájta azokat a formákat, amiket a túra keretében megtekinthettünk. Hevesebb esők idején a kanyont lezárják az áradás miatt. A legutóbbi ilyen alkalom idén nyáron volt, akkor majdnem a kanyon tetejéig ért a víz. Végeredményben a túra megérte azt a 30 dollárt, amibe a túra került, kiemelten ajánlom minden errejárónak.

Képek itt.

Road Trip 5.nap - Zion NP, Bryce Canyon NP

Ezen a napon viszonylag késői kelés után 9kor indulva jártunk a címben említett két parkban. A Zion egy kisebb kanyon, ami a bejáratnál széles, és befelé egyre szűkül, egészen addig, hogy a végén már csak a kanyonban folyó patak medre található a függőleges sziklafalak között. Addig a pontig el tudtunk jutni, de onnantól csak gumicsizmában mehettünk volna tovább.
Noha nem volt túl sok időnk sajnos, láttunk "síró sziklát" (némi víz folyik állandóan a sziklából, ami ilyenkor télen jégcsapokba fagyva lóg a falon). Ezek a jégcsapok a plusz fokok miatt le-le esegettek, így vigyázni kellett, mert egy-kettő igen nagy volt.





A Bryce Canyon teljesen más volt, nekem személy szerint jobban tetszett az. Ahogy kivettem ez nem egy klasszikus kanyon volt, inkább egy nagy sziklagerincen és amellett fekvő lenyűgöző alakú sziklák sora. Borzasztó hideg volt fenn, ugyanis vagy 3000 méteren mászkáltunk. Azt hozzá kell tenni, hogy ehhez a magassághoz nem kellett különösebben hegye mászni, ugyanis egy marhanagy fennsíkok vagyunk amióta Utahban járunk (ez Arizónában is így lesz), ami eleve 1000-2000m között váltakozó magassággal bír. Ennek köszönhetően kb -10 fokkal és erős széllel küzdöttünk fenn, de a téli kabátomnak és a jägeralsónak köszönhetően egész jól vagyok szigetelve.
Na ennyi mára. Képek itt.

Road Trip 4.nap - Sequoia NP, utazás Utah-ba ill. Karácsony

Fogadni mernék, hogy idén senkinek sem volt nagyobb karácsonyfája, mint nekem. Szebben feldíszített ugyan lehetett, magasabb és karcsúbb is előfordulhatott (ha esetleg az illető egy kaliforniai mammutfenyőt (redwood) szerzett be, de nagyobb semmiképp nem lehetett. Nekem ugyanis nem kisebb, minta világ legnagyobb fenyőfája jutott ma osztályrészül. Nem is egy, mindjárt a világ 3 legnagyobb szikolyafenyője előtt tehettem tiszteletem. Név szerint General Grant – a világ legszélesebb, General Sherman – világ legnagyobb (súly, térfogat) ill General Lee, ami már nem tudom melyik világelső tulajdonsággal rendelkezett. (talán a legöregebb ismert). Ezek a fenyők több mint 80m magasak, és több ezer év idősek és több mint 12m törzs átmérőjűek, és közös bennük továbbá, hogy a mammutfenyővel ellentétben nem nagyon alkotnak összefüggő erdőt, inkább csak foltokban elszórva vannak jelen a Sierra Nevadában, ahol a Kings Canyon – Sequoia Nemzeti Park található, 10- 14 ezer lábas (3-4ezer méter) csúcsok között. Míg lenn a síkságon napon simán volt vagy 15-20 fok, fenn 4000 lábtól már hó és jég uralkodott. Vagyis az otthoni idő szerinti Szentesténk fehér volt, és fenyők közt telt. A már majdnem karácsonyi hangulatot csak a lejjebb látott pálma fa, narancs és olajfa ültetvények látványa törte meg, na meg a hét ágra sütő nap a már említett hőmérséklettel.







A mai napra maradt az egész 2 hetes utunk leghosszabb szakasza. egy 10 órás vezetéssel ugyanis át kell érjünk Sequoia-ból Hurrican-be (Utah állam). A jelen idő nem véletlen, ezt a bejegyzést épp út közben írom. Már az út kicsi arizonai szakaszát tesszük épp, vagyis Nevadát Las Vegassal a hátunk mögött hagytuk, és kb 1 órán belül ott leszünk a szálláson. Az út amúgy gyönyörű volt, amint elhagytuk a 99-es utat Bakersfieldnél, és Kelet felé vettük az irányt az 58-ason. Dombok, majd síkség majd megint dombok követték egymást. A növényzet észrevehetően ritkulni kezdett, majd az utolsó dombság után még világosban a Mojave sivatagban találtuk magunkat, ami ráadásul pont naplemente után nem sokkal történet, így hamisítatlan westernfilm hangulat és színvilág uralta a hamisítatlanul vadnyugati tájat. Az autópálya természetesen többé-kevésbé nyílegyenes. Kaliforniában újdonság, hogy 65mph (mérföld per óra) helyett 70-et is megengedtek (~113kmh), ez a gyakorlatban mindenkinél 80mph-t jelent, vagyis amerikai viszonylatban kiválóan lehetett haladni. Mikor már azt hittük ez a sebességhatár a csúcs, Nevadában újabb meglepetés jött: 75mph megengedett sebesség! (gyakorlat = 85-90mph ~137-145kmh, vagyis európai sebesség) A nyílegyenes és széles utak miatt ez sem érződik soknak. Jellemzően a két irányt az autópályán egy 30-50m széles sivatag választja el egymástól, szalagkorlát nincs. Leállósáv van hogy mindkét oldalon, és emellett a vízszintes vonalvezetés a matematikai legrövidebb útvonalat követi. Képet most csatolni nem tudok, mert az említett szakaszon én vezettem (most Áron vezet, nem én, értelemszerűen)

Időnk van, úgyhogy írok még. A hosszú utat magunk által írt cd-k hallgatásával próbáljuk feldobni. A terv az volt, hogy még Durhamban megírunk vagy 10 cd-t, ám ez nem jött össze a félév végi sűrű programok miatt (ld korábban). Mivel a nyugati út kezdete óta alváshiánnyal közdünk, ezért az esti emil olvasás, blogolás és képrendezés után már senkinek sem volt ereje cd-t írni. Semmi baj azonban, mire való a laptop, ha nem út közbeni cd írásra :-) Az első ilyen cd írásról szól a mellékelt kép is. Ez a cd amúgy értékes UNH-es és ahhoz kapcsolódó dalokat tartalmaz, ami valamilyen módon az eltöltött félévhez ill. a megismert emberekhez kapcsolódik. Ezért eszmei értéke van, egyébként viszont nem több egy mai és korábbi, de még menő slágereket tartalmazó lemeznél. A vezető ember ébren tartásához kiváló. Jóból is megárt a sok, így most már egy punkrock-rock válogatás szól, melyet megelőzött többek közt egy Frank Sinatra lemez is, a karácsony jegyében.

Apropó karácsony. A szálláson azért megpróbálunk úgy tenni, mintha karácsony lenne, és erre célra a féltve őrzött, Márk barátomtól karácsonyra kapott, géppuska alakú üvegben tárolt lengyel vodkát szándékozzuk bevetni. (képek a "menü"-ről itt) A dolog érdekessége, hogy kibírta az utazást a keleti partról ideáig a nagytáskámban. Gondolom, amikor a reptéren átvilágították nézhettek, hogy mi lehet ez az izé, ami egyébként a szintén nálam lévő, korábban vásárolt is konyhakéseink mellett feküdt. Hogy ez valószínűleg így volt, arra a bizonyítékot nemrég találtam meg. Egy cetli hevert a ruháim között, hogy „a táskáját biztonsági okokból átkutattuk” vagy vmi ilyesmi :-). Szerencsére nem tűnt el semmim.

A karácsonyi vacsoráról készült képpel zárom ma soraimat, holnap Zion NP és Bryce Canyon következik. Sequoia-s képek itt.

Road Trip 3.nap - Yosemite NP

A mai napon A Yosemite Nemzeti Park volt a cél. Sikerül 7kor elindulni, de nem jutottunk messzire a városból, a Golden Gate híd mellett meg kellett állni a reggeli nap fényében lefotózni azt. Ekkor rengeteg fantasztikus műalkotás született, többek közt ilyenek:


Miután kifotózuk magunkat, röpke 4 óra alatt a Yosemitben termettünk, ahova az út gyönyörű volt, amikor hegyeken-dombokon ment át, és kevésbé gyönyörű, mikor városok/ipari létesítmények mellett.
A parkban sok rész le volt zárva a tél miatt, de amit láttunk, az is fantasztikus volt. Mindjárt az elején az úton az autók közt békésen átsétáló szarvasokba botlottunk, akik nem zavartatták magukat az autóktól és fényképező turistáktól. Ugyanez volt jellemző később egy farkasra is.

A nemzeti park voltaképp egy szikla bércekkel tarkított völgy. Egy kilátó pontja van, amiről az egész belátható, de az a tél miatt le volt zárva. Így maradt nekünk El Captain, a világ legnagyobb gránit sziklafala, pár vízesés ( Lower-, Upper Yosemite Falls), pár Cascades nevű kis patak, és a táj, fák, sziklák, patakok. Az idő nagyon kedvező volt, napsütés végig, de persze a parkban ettől még hó és jég van, a hegyek itt 3000m magasak. Képek itt.



Sötétedés után Fresnoba, a legközelebbi nagyobb városba mentünk aludni, innen indulunk holnap a Sequoia NP-ba, illetve tovább Utahba. Ez egy szép kis 10 órás karácsonyi vezetés lesz.
Remélem mindenki karácsonya ennél a 10 órás sivatagi vezetésnél) egy fokkal jobban fog telni, én természetesen azért nem panaszkodom, de egy kis mézeskalácsot el eszegetnék az akciós "Chicken Fajita soup" konzervem helyett...

Kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok!

Marci

Road Trip 2.nap - San Francisco

A mai nap korai kelés után indultunk az Alcatrazba. Az egyik mólóról indulnak az Alcatraz cruise hajói félóránként a "sziklára". Fizetés és sorbanbállás után át is vittek bennünket 20p alatt. A szigeten audio tour keretében végignéztük a börtön épületet, ami egész jó volt, de szerintem azért kicsit fel is fújták ezt az Alcatraz dolgot. Hollywood nem kicsit segített ebben.
Mindenesetre amiért úgymond híres a hely, az az, hogy szinte szökésbiztos volt. Ennek ellenére próbálkoztak, és 3 embernek sikerült is egyszer eljutnia a partig, ahonnan azonban nyomuk veszett. Így nem tudni, hogy vajon vízbe vesztek-e, vagy sikeresen partot érve kereket oldottak.
Ez a szökés amúgy nagyon szofisztikált volt, a 3 fickó filmbe illő módon egy élethű bábut kreált és tett az ágyába maga helyett, ezzel időt nyertek a reggeli sorakozóig, majd kihasználva azt, hogy a két cellasor közti falban van egy aknaszerű rés a csatornának, átfúrták azt és lemásztak ott, majd ki a partra. Onnan egy eszkábált tutajon megléptek és azóta nem tudni róluk. A börtön azért végülis megérte, másnak is ajánlani tudom.

A további program a kocsibérlés volt, mivel azt tegnap ugye nem tudtuk megoldani kártyaleolvasási probléma miatt. Ma minden olyan simán ment - elsősorban a netes foglalásnak köszönhetően-, hogy nem egész 5 perc alatt a kezünkben volt a kulcsa a Chrysler PT Cruiser-ünknek, ami 2 hétig a legjobb barátunk lesz. Ezzel meg is hódítottuk a város távolabbi felét, név szerint Golden Gate park, Ocean Beach (Csendes Óceán), Lincoln Park, Presidio, Palace of Fine Arts, Pacific Heights, Lombard street, Telegraph Hill és a Twin Peaks. Ez utóbbi különösen szép volt mert este értünk csak oda s a kivilágított várost láttuk.
Bevásároltunk továbbá némi élelmiszert a további utazás okán, megvettük pl a legolcsóbb - de finom - sajtból az egész felszeletelt köteget a pultból, az eladó csajszi meg is kérdezte, hogy valami sajt-szakértők vagyunk-e? Ez főleg arra vonatkozott, hogy előtte vagy 5p-ig álltunk ott és elemeztük, hogy melyiket vegyük.
Na ismét túl késő van, és hnap korán kelünk ugyanis megyünk a Yosemite NP-ben megnézni, hogy mi van nyitva télen is. Jóéjt, remélem a holnapi szállásról tudok képeket is feltölteni. (másnap sikerült, az eredmények láthatók, az összes San Francisco-i kép itt)

Road Trip 1. nap, Repülés Bostonból San Franciscoba

Miután a Logan Airportról a több órás ott csövezés és egy newark-i (NJ) átszállás után eljutottunk San Franciscoba (helyi idő szerint 12:45 pm, ez a magyarországinál immáron 9 órával van korábban), egy kellemes és egy kellemetlen dologgal szembesültünk.
A kellemes az volt, hogy olyan 18 fok körüli hőmérséklet fogadott, a kellemetlen az volt, hogy az Alamo kocsibérlő cég nem akarta leolvasni tudni a kártyámat. Mivel én voltam a kijelölt fő sofőr, a srácok az én kártyámra utalták a kocsi béreti önrészüket, vagyis senki kártyáján nem volt elég pénz ahhoz, hogy helyettem kivegye a kocsit. Vagyis a kocsit csak holnap fogjuk kibérelni tudni, miután átultatam Áronnak a pénzt, és reméljük, hogy tőle se kérnek nemzetközi jogosítványt, ahogy tőlem se. (A cég policy-ja szerint kötelező, nekem van, de nem kérték)
Kocsi híján tehát vonattal mentünk be, majd begyalogoltuk a belváros egy részét. Az egyik fő utcának számító Market streeten kimentünk a tengerpartra, ott a Pier-ek mellett sétálva a "híres" Pier 39-en tettünk egy sétát (semmi extra, de talán este jobban néz ki), majd a rendkívül meredek Hyde streeten felgyalogoltunk a város egyik legmagasabb dombjára, a Nob hill-re. Onnan haza.
A kedélyünk jó, a repülőn valamennyit tudtunk aludni, bár nem a legjobban. Ma este várhatóan 8 órát is tudunk aludni! Ez az elmúlt napokat figyelembe véve több napi alvásnak felel meg. Érdekes, én már egészen hozzászoktam ehhez a kialvatlan állapothoz. Azonban nem akarom én se konzerválni. Így most le is fekszem. Képeket a friscoi tartózkodásunk alatt vszeg nem fogok tudni felrakni, ugyanis a feltoltési sebesség 0 a hostelban... ezeket majd hiánypótló jelleggel rakom be. Jóéjt!

/hiánypótlás: képek itt/

Road Trip 0. nap - Logan Airport, Boston

Tiszteletem, sziasztok, jó reggelt minden kedves hazai olvasónak!

Ezt a bejegyzést a bostoni Logan Airportról írom, ahol épp Frank Sinatra - "Let It Snow" c. száma zümmög a háttérben, mintegy megénekelve a mai napi időjárást. Mint azt már említettem, tegnap (szombat 0:00 körül) elkezdett szakadni a hó és olyan délután 4-ig meg sem állt. A város gyönyörűen nézett ki, nekem nagyon tetszett, s mivel mi vagy gyalog, vagy metróval közlekedünk, ezért a közlekedésünkben sem okozott fennakadást. Ehhez nagyban hozzájárult a bostoniak (vagy latin bevándorlók ?) által végzett egész napos folyamatos járdatakarítás is.



De hogyan is kerültem Bostonba ismét? /kiszámoltam, ez a 8. alkalmam a városban/

Az elmúlt hét roppant sűrű volt, és nem elsősorban a tanulás miatt. Az utolsó héten nincsenek órák, csak vizsgák. Nekem kettő volt, az egyik kedden, a másik pedig egy un. "take home exam" volt, vagyis kaptunk egy rakás feladatot, és pénteki határidővel kiszámolva meg kellett csinálni. Egy nagy házi volt gyakorlatilag. Ezek mellett viszont szinte minden este volt valami buli vagy hasonló közösségi esemény, ugyanis több embernek is ez volt az utolsó hete a UNH-en.
Természetesen az utolsó hétre sikerült megismerni még egy rakás embert, akikkel az ismeretség elmélyítése csupán idő kérdése lett volna, de hát egy félév adatott nekünk itt kint, annak örülünk ami van.

Említésre méltó, hogy az utóbbi időben rákaptam a tollas labdára. Ezt a sportot a szerintem kissé feminin karaktere miatt nem nagyon vettem észre eddig, de itt kipróbáltam, és nagyon bejött! Technikásabb talán, mint a squash, és nagyon jó kis társaság művelte minden péntek este. Nekem a fő partnerem Francoise volt (emlékszünk rá New Yorkból, ugye?), a kis csajszi marha jó játékos, régóta játszik, gyors és ügyes is. Gyakorlatilag minden meccsünk azzal végződött, hogy jobban, vagy kevésbé jobban, de elvert. Ez alól az utolsó alkalom jelentette kivételt, amikor egy 2 napra összesített 6 óra alvás után elmentem, és gyakorlatilag én döngöltem a földbe :-) . Nagyon büszke voltam magamra, ő is megdícsért, majd aztán a visszavágón és az azt követő döntőn is összeszedve magát érvényesítette a papírformát, és ha nem is nagyon, de bizony kikaptam tőle. Ám a sport centrumot mégis emelt fővel hagytam el, ugyanis amikor kb. 5 alkalommal korábban életemben először látva tollas pályát, azt találtam mondani Francoisenak, hogy a félév végéig egyszer elverem. Ez teljesült, így a világ egyensúlya ezúttal is biztosítva lett.

Most az utolsó napok bulizós társasága kemény magjának az enumerációja következik: Andris (kint élő magyar barátunk), Artem (Andris orosz barátja, nagyon jófej), Francoise, Ian (őrült srác az emeletről), Michael, Robert (mindketten németek a koliból), Caneel (Subi conversation partnere) és barátnője Johanna (aki noha amúgy sem volt egy szépség, erre még rátett egy lapáttal úgy, hogy a böfögést nőiesnek találta, és gyakorolta is előttünk).
Ezen kívük voltak emberek akik néha hozzánkcsapódtak, majd eltűntek. A bulik helyszínei a Main street-i szórakozóhelyek voltak (Libbys, Scorpion - táncos ivós, Knot irish pub - csak ivós), amik mivel hajnali 1kor bezárnak (NH law, muszáj), ezért utána sokszor Andrisnál kötöttünk ki, aki a szomszéd "faluban" lakott 5p-re. A bulikat nem részletezem, jók voltak, képek vannak, majd lesz több is, kezdetnek ennyi legyen elég (itt majd képek lesznek, ha a fényképezőmet végre hajlandó lesz felismerni a gépem). - hiánypótlás: pár bulis kép

A sok buli, és néha tanulás eredményeként szombaton, amikor el kellett hagyjuk a campust, mindenki hulla fáradt volt. Én speciel összesítve 8 órát aludtam a szombatot megelőző 3 napban, sajnos az utolsó kettőre jutott ennek a fele.
Ezzel az erővel kellett volna a teljes menetfelszerelést cipelni, ami egy hátizsákból, egy laptoptáskából, és egy kisebb meg nagyobb bőröndből áll. A szerencse azonban - mint már oly' sokszor eddig is az életben - mellém(-nk) állt.
Andris ugyanis megtudta, hogy a bostoni magyarok egyesülete mozizást tervez az MIT-n, a Kaméleon c. filmet nézték meg szombat délután. Andris felvetette, hogy nézzük meg. Mivel ő kocsival jött, a csomagok nagy részét el tudta vinni, mi pedig vonattal lementünk Bostonba. Ez hatalmas segítség volt. A félév elején megismert vajdasági Oszkárt is magával hozta. Film után beültünk kocsmázni, amolyan búcsú jelleggel. Andris jár Magyarországra, így vele valószínű fogunk találkozni. Ennek örülök, nagyon jó kis csapatot alkottunk vele, úgy érzem.

A sörözés miatt ismét nem aludtunk 5 óránál többet, így vasárnap valami nagyon laza programot akartunk. Miután a csomagok azt a részét, amit nem szándékoztunk magunkkal vinni a West Coastra, leadtuk egy kedves Bostoni ismerősünknek, elindultunk az aznapi pihentető program helyszínére: a bostoni Szépművészeti múzeumba. Az ok egyszerű. Belül meleg volt és nem esett a hó se, valamint UNH diáknakoknak ingyenes a belépés! :-) Így délután fél 1-től 5ig, zárásig benn ültünk, aludtunk vagy sétáltunk :-). Este visszamentünk a hostelbe, ugyanis a csomagok le nem adott része ott várt bennünket, és némi csövezés meg netezés után kimentünk az egyik utolsó busszal a reptérre, ahol vszeg időben be fogunk tudni csekkolni (hajnali 4körül) az eddig még nem törölt járatunkra. (rengeteget töröltek a hó miatt)

Így most itt fekszünk a reptéren, a becsekk kapu megnyitására várva. Subi alszik, ez a bejegyzés után szerintem én is elfekszem gondosan elterített újságpapírjaimon. Jó reggelt mindenkinek, a következő bejegyzést San Franciscoból lesz!

Bucsu Durhamtol - ismet Boston es nincsenek ekezeteim

Hosszu szunet utan ismet beindul a blogom, ugyanis vegetert a UNH felev es mar el is hagytuk Durham-et. Jelenleg Bostonban vagyunk, ekezetek vmiert nincsenek, es faradt vagyok atallitani a gepet.
A gepunk hetfon hajnali 6kor indul Bostonbol San Franciscoba, sajnos eleg szerencsetlen az idopont, a vasarnap estet a repteren kell toltsuk. Onnan irok tobbet, idom lesz, mint a tenger.
Bostonban epp erosen havazik, -5 fok van hajnali fel 4kor.
Joejt!

Thanksgiving New Yorkban

Mint arra már utaltam, a november 25-ától nov. 29-ig New York Cityben voltunk 5-en, a "Hungarian Bunch"-hoz egy kedves francia hölgyemény Francoise ("franszoázzöö") és az EU egyik legnagyobb nettó befizetőjének képviseletében a német Michael (nem Schumacher, hanem Buck) csatlakozott a nemzetköziség jegyében.
A városról már írtam korábban, de akik elfelejtették volna, azoknak íme egy gyors ismertető a városról.
New York City egy több mint 8 milliós város az azonos nevű államban, ezért is teszik hozzá a "City" megjelölést, hogy egyértelművé tegyék miről is van szó. Nem tudom miért, de "Big Apple" azaz nagy almának is nevezik ezt az agglomerációval együtt 19 milliós települést.

Az odautazásunk apropója a már szintén ecsetelt amerikai ünnep, a Thanksgiving volt, ami a hétvégével együtt egy 4 napos iskolai szünetet is jelentett. Egy szép szerdai napon elindultunk 5en a durhami vasútállomásról, és egy másfél órás vonatozás után Bostonban voltunk, ahonnan busszal folytattuk utunkat.
A vonat kényelmes volt, konnektor és WiFi alap. Egyedüli probléma, hogy a busz sokkal olcsóbb, WiFi azon is van, legfeljebb a konnektor hiányzik talán. Csak hogy érzékeltessem az árkülönbséget, a Durham-Boston másfél órás út oda vissza 36 $, míg a Boston-New York 5 órás táv szintén ennyi. És ha hétvégén lettünk volna, akkor lett volna busz Durhamből is Bostonba 7, azaz hetes dollárért.

New Yorkhoz közeledve megtapasztaltuk milyen a hálaadási dugó New Yorkban, kb. másfél órába került a város széléről eljutni a buszpályaudvarig. Sebaj, miután negyed óra alatt sikerült megtenni az utolsó 500 métert is, nyílegyenesen elmetróztunk a foglalt szállásunkig, ami egy egyszerű kis hostel volt a Central Parktól nyugatra nem sokkal. Kifogásolni való nem volt rajta, legfeljebb az, hogy egy 4fős lefoglalt szoba helyett 2 db 2 főset kaptunk, illetve Subi egy külön 2-es szobában aludt - mindvégig egyedül.

Már aznap este kiélveztük, hogy a város sosem alszik, vagyis hogy a kocsmák hajnalig nyitva vannak, nem úgy mint Durhamben. Ez a tevékenység az össze new yorki esténkre jellemző volt, így a nappalaink sem kezdődtek korábban 11 óránál, ami megmagyarázza, hogy az ött töltött 4 nap alatt miért is nem jutottunk el pl. múzeumokba. Mivel azonban a küldetés úgy szólt, hogy érezzük jól magunkat és ezt teljesítettük is, ezért nincs bennem e téren hiányérzet.















A csapatból csupán Michael nem járt még NY-ban korábban, így az ő kedvéért végigjártuk még egyszer a legalapvetőbb látnivalókat is, de ezúttal eljutottunk több olyan helyre, ami az én korábbi családos látogatásomba nem fért bele. Ilyen volt a Brooklyn Bridge, az éjjeli Empire State Building, Flatiron building, a metróhálózat alaposabb használata és tanulmányozása, Macy's Parade ill. Macy's, mint a világ legnagyobb üzlete az ehhez tartozó "blackfriday"-i tömeggel (a hálaadás utáni péntek, azaz "blackfriday" hivatalosan a karácsonyi vásárlási szezon kezdete), Staten Island (ide csak átkompoztunk és nem láttunk semmi érdekeset - de a komp ingyen volt :-), voltunk igazi new yorki szórakozóhelyen (majdnem 50 dollárt otthagyva), és eljutottunk az Ellis Islandre is, amin én még nem voltam. Azonban megérte, és mindenkinek ajánlom aki arra jár, ugyanis tele van magyar vonatkozású elemekkel. Sok a magyar bevándorlóról készült kép (mondhatnám, hogy számarányunkon felül vagyunk reprezentálva), találtunk ausztria-magyarországi személyit (magyar emberé volt) és pár más egyéb érdekességet.


Balra a képen Szénásy Frank és felesége Kormos Ágnes található a családdal, mielőtt 1897-ben kivándoroltak Törökbecséről (Vajdaság) Texasba.
Alább pedig egy Clevelandi magyar nyelvű angolóra reklám.



A 4 napról időhiány és fáradtság miatt nem fogok órára lebontott részletes beszámolót adni, talán a többséget ez úgysem érdekli, valamint ezt a képekből ki lehet deríteni. Egy-két szignifikánsabb részletet ragadok ki csupán.

Ilyen például a napi rutinhoz tartozó, a szállásunk közelében talált delinél való reggelizés, pontosabban a reggelinek vásárolt tea és szendvics közeli parkban való elfogyasztása. Ezt mondjuk csak 2 nap sikerült eljátszani (az elsőn még nem tudtunk erről, az utolsón meg rohantunk az Ellis Islandra menő kompra).

Vagy idevehetném azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy New Yorkban bizony csak 5$ a Blow Job! Ugye? Mi is felkaptuk a fejünket rá, és kértünk mindjárt 5-öt (még Francoise is...). A dolog nem volt rossz, mondhatni élveztük, de miután már mindenki rosszra gondolt elárulom, hogy a "Blow Job 5$" felirat egy kocsma előtt volt kirakva, és egy ír likőr meg egy Baileys-szerű hab keveréke volt. Inni szigorúan kéz nélkül lehet! ;-)



New Yorkban majdnem belecsöppentem eddigi életem egyik legdrágább és egyben legrosszabb ár/érték arányú bulijába. Noha az értékét pontosan nem tudom, mivel nem voltam benne. A story annyi, hogy miután szombaton csatlakozott hozzánk Francoise New Jerseyben babysitterkedő féltestvére Claire, ő el akart minket vinni pár lány ismerősével együtt egy kissé sznob szórakozóhelyre, ahova egy jó helyen dolgozó ismerőse lévén afféle VIP vendégek lehettünk volna. Csajoknak ingyenes, férfiaknak nem. A gond itt kezdődött. Egy VIP vendégnek ugyanis KÖTELESSÉGE legalább 150$-t (~28500 ft) elkölteni egy este, amit úgy ellenőriznek, hogy belépéskor a bankkártyádat leadod nekik, és ott szépen csekkolják az elköltött összeget. Nekünk annyi kedvezmény volt, hogy "csak" 50$-t kellett volna elkölteni, ami Claire ismerőse szerint "nagyon megéri", hiszem vagy 4-5 sört vehetsz érte. Wooowww!!! 9500ft-ért 4-5 sör, az azt hiszem, teljesen rendben van, úgyhogy nem is értem miért fordultunk ennél a pontnál egy emberként sarkon, hogy akkor ennyi volt a new yorki buli és megyünk vissza a kocsmánkba.
Mindenesetre nem sokkal odébb kikötöttünk egy másik bulihelyen, ahol némi ügyeskedés után fejenként úgy kb 13 dollárért bejutottunk, további nevetséges fizetési kötelezettség nélkül.
Tanulság, ha bulizni akarsz a világ egyik legdrágább városában, ne feltétlen Manhattan közepén próbálkozz, ha nem akarsz sokat fizetni. Manhattan északi része, Harlem is csak akkor alternatíva, ha a bőrszíned tükrözi afrikai eredeted. Valószínűleg kicsit kijjebb találtunk volna még olcsóbb helyet, de ehhez több időt kellett volna szentelni a keresésre. Mi pedig csak mentünk a fejünk (ill. néha Claire) után.

Kicsit rövidebben körbeírható az első kínai éttermes vacsorám, amit kb. 15%-ban pálcával ettem (chopstick)! A 85%-át azért ettem késsel, villával, mert éhes voltam...



Végezetül egy pár kép annak bizonyságául, hogy New York sem csak "üveg felhőkarcolóból" áll. A maradék képre már volt fentebb link, de elérhetőek itt is.