Kb 30 fő jelentkezett, főként nemzetköziek és elsősorban az olcsósága miatt. Ebben a pénzben ugyanis nem csak az út, hanem még egy ebéd is bennefoglaltatott. Így már a hülyének is megéri, ezért jelentkeztünk.
De kezdjük az elején. Mert mi is az a Vermont? Ilyen nagyon magasról:
Nagyobb térképre váltás
Ez az állam se egy sztyeppe, ez már első pillantásra látszik. Kicsit több, mint 600 ezren lakják, (NH-ben több mint 2szer ennyien laknak!!!) fővárosa Montpellier (természetesen amerikaiul ejtve), és Burlington a legnagyobb városa, amely a Lake Champlain nevű tó mellett fekszik, farkasszemet nézve a túlpartján elterülő New York állammal. Ez a város volt tulajdonképp az út célpontja, ám az odavezető út is meg volt fűszerezve némi köztes "látnivaló"-val. Mint utóbb kiderült, túlfűszerezték a dolgot, de ne szaladjunk ennyire előre.
A napunk egy hajnali 8as találkozóval kezdődött, ahol egy busz helyett 6db 7 személyes mitsubishi várt ránk. Mi 3an (Subival és Áronnal) egy francia csajszi, egy indiai srác és a 2 szervező csoportba tartozó gyerek, Luke ill. Curley által alkotott egységbe ültünk. Jól tettük, egy egész vidám csapat kovácsolódott belőlünk útközben. Luke építőmérnök és massachusettes-i, Curley pedig kínai (rendes neve Ke Li). Ami külön jó volt, hogy mindketten táncolnak, ill. érdeklődnek a dolog iránt, így meg is fogalmaztunk egy jövőbeli táncpartyt megalapozó szándéknyilatkozatot :-)
Kalandjaink egy kihagyhatatlan, világhíres és mindenki által várva várt látnivaló megtekintésével kezdődtek (aki eztet elhiszi, az stb... de leginkább amerikai), ugyanis a BEN&JERRY'S jégkrémgyár várt bennünket Waterburyben!!! Hurrááá!! - mondtuk egy emberként, megjátszott gyermeki örömmel. Ám egy dologért azért mégiscsak megérte, ismét tanúi lehettünk az amerikai agymosásszerű marketing módszernek, gyakorlatilag a sz*r eladásának. Ebben nagyon jók, még az én, e téren kifinomultnak hitt technikámat is továbbfejleszthetem itt :-)
A körbevezetés legelején levetítettek nekünk egy kis filmet a cég "történelméről". Röviden összefoglalva 2 lusta, kövér srác miután nem jutott be az egyetemre (ők Ben és Jerry), elhatározták hogy fagylaltot készítenek és árulják. Szerencséjükre épp nem egy gazdasági világválság közepette álltak elő az ötlettel, így a növekvő eladások nyomán szépen kiépült egy mára multinacionális fagylalt-jégkrém gyártó cég. Ezen infó 10-15 percen keresztül jött nekünk...
A gyárban természetesen semmi nem volt egy gyártórészlegen kívül, amit külön a látogatóknak készített üvegfolyosón keresztül lehetett megtekinteni. Belül is kis filmes zenés-illusztrációval volt elmagyarázva a működése, s miután ez végetért, következett a "csúcspont", a fagyikóstolás! Kaptunk kemény 1 kisebbfajta magyar gombócnak megfelelő fagyit. Wwáááááóóóóó...!!!
A látottaktól letaglózva próbáltunk kimenekülni, ám az út hogy hogy nem egy szuvenírbolton át vezetett, ahol olyan sok cégemblémás marhaságot tartalmazott, hogy muszáj volt végignézni, és egyenként kiröhögni.
Azért hogy illusztrációnak ne maradjunk híján, csatolom a bejárat mellett egyből kiállított "múzeumi" fagyiskanál gyűjteményt :D:D:D
Ugye benneteket is megcsapott a történelem szele?
A következő program már eredetibb volt, ugyanis egy kisebbfajta vízesésnél álltunk meg valahol a vermonti hegyek között. Egy valóban szép kis patakról van szó, ami a sziklákba vájt magának medret és helyenként kisebb-nagyobb vízeséseket képzett.
A legnagyobb vízesés. Mellette csoportkép Curleyvel.
Utunk ezután egy Corn Roast eseményre vezetett, ami abból állt, hogy egy nagyobb mezőt birtokló gazda kisebbfajta fesztivált rendezett, melyen előbb megsütött, majd megfőzött kukoricát osztogatott a nagyszámú érdeklődőnek. Emellett volt persze hamburgeres sátor, sütis sátor is, megfűszerezve egy csöppnyi keresztényi ténykedéssel.
Mindennek a lényege azonban a kirándulásunk szervezőinek is lejött, jelezvén, hogy az itteni emberek értékítélete a földrajzi távolság ellenére is rengeteg hasonlóságot hordoz a minékkel:
INGYEN KAJA!!!
Be is burkoltunk rendesen, ami a csövön befért :-)
Viszont mindez és egy eltévedt konvojtagunkra történő 45 perces várakozás miatt csak sötétedés után értünk Burlingtonba, így gyakorlatilag alig láttunk valamit a városból. Persze a sétáló-fő utcáján kívül nem sok is volt ott, ezen végigmentünk, majd lenéztünk a tó partjára, ahol volt szerencsénk egy "Zumba" nevű tánc bemutatót végignézni, majd ír-skót barátainkkal való példás nemzetközi egyetértésben bemasíroztunk a főutca egyetlen ír kocsmájába, ahol kibekkeltük a visszaútig fennmaradó időt :-)
A nap eddig tartott, hazafelé aludtunk, ám a new hampshire-i határvároska nevére utaló táblát sikerült lefotózni, olyan egzotikusan hangzott ugyanis:
Másnap, vasárnap Oszkár barátunk (az itt dolgozó vajdasági magyar) meghívott bennünket kenuzni az egyetem rekreációs centerénél található tóhoz. Ezen alkalomból ismertük meg a szintén kint dolgozó magyar barátját, Fekete Andrist. Andris 15 éve él kint, itt tanult és most dolgozik. Fiatal, életvidám srác, így gyanítom hogy még többször említésre fog kerülni a blogban.
A kis csapatunk Oszkár feleségével, Danielával egészült ki, aki szerb, még az újvidéki egyetemen ismerkedtek meg.
UNH hallgatóként elég olcsón béreltünk 2 kenut és 1 kajakot, valamint Oszkár a saját kis felfújható kajakját használta. Gyönyörű idő volt, a víz kellemes 15 fok feletti lehetett, amit azután jelenthetek ki, hogy fürödtünk benne. Képek, képek, képek:
Ez a kis tavacska a közelben (pontosabban az egyik, mert több is akad)
Íme Oszkár (balra), ill. a mi egységünk Subival. A kép tökéletesen visszaadja, hogy ki mennyi erőt fektetett a haladásunkba :-)
Áron bácsi valamint Daniela és András
Ennyit mára, mivel többen jelezték, hogy a mindennapokról is kéne írjak, legközelebb az következik, egy kis körkép a szerencsére egyre jobb mindennapjainkról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése