Maine trip

A kérdőív kiértékelés során említettem, hogy valaki bejelölte a "Nem számít, mert amióta kint van a Sun magazin beszámol minden lépéséről" válaszlehetőséget (a "Szerinted milyen a blog?" kérdésfelvetésre) és egyben megígértem, hogy ezen alkalommal bepillantást engedek a válasz igazságmagvát takaró vastag és nehéz fátyol alá.
A helyzet az, hogy amióta az USA-ban vagyunk, riporterek tömegei ostromoltak minket interjúk végett, teljesen elvágva a "nice european accent"-ünk okán bennünket ostromolni akaró amerikai lányoktól. Hogy ezen tarthatatlan állapotnak véget vessünk elhatároztuk, hogy bevetjük magunkat a szomszédos állam, Maine erdejeibe, ahol végre a sajtó megszállottjai nélkül csobbanhatunk egyet az éjszakai életben.
Nos, a próbálkozás nem jött be. A nyomainkat vadászkopói szimattal végül nagy nehezen megtaláló modernkori trubadúrok ott is ránk leltek, és efeletti örömükben ilyen, és ehhez hasonló címlapok születtek :-) :-)

Ezzel tehát igazolva lett a kategóriára egyedüliként szavazó ismeretlen álláspontjának helyes mivolta.


És most kicsit Maine-ről. Maine az USA-nak az az állama, ahol az emberek először látják meg a napot reggel, vagyis a legkeletibb. Gyönyörű óceánpartja van, rengeteg kis szigettel és öböllel, beljebb pedig hatalmas erdők húzódnak. Területét tekintve Ausztriányi, lakosságát tekintve kevesebb, mint másfél millió. Így persze könnyebben elfér ez a sok fa...
Legnagyobb városa Portland (elővárosokkal együtt 230ezer fő), itt töltöttük az első éjszakát, majd felmentünk északabbra az óceán parton található az Acadia Nemzeti Parkig, ahol megtalálható mindazon természeti szépség, ami az északkeleti tengerpartot jellemzi.


Nagyobb térképre váltás

Az utazást szombaton, egy Nissan Versa bérlésével kezdtük, amit Doverben szedtünk fel. Utána a nehéz hosszú hétvégei (a hétfő itt a munka ünnepe volt) északra tartó forgalomban felrobogtunk Portlandbe, ahol a szállásra való becsekkolás után elindultunk felfedezni a várost. Most egy kis képes beszámoló következik a teljesség igénye nélkül:

Ezek voltak az autónk, ill. a szállásunk a megfáradt utazókkal.
Az alábbiak Portlandben készültek.





Mint ahogy az a képekből is látszik, egy viszonylag rendezett kis település Portland, ráadásul 1633-as alapításával az USA egyik legrégebbi városa. A balra fent látható kép a város "Ráday utcáján" készült, ez itt a sétáló utca, de a gyalogos övezet nem terjed túl a kb. 150-200m hosszú szakaszon.

Ez a kis rész azonban tele van éttermekkel, kávéházakkal. A vacsora közeledtével mi is beültünk az egyikbe, ahol sikerült a mellékelt nem túl nagy, de annál finomabb Crab - Quesidilliát fogyasztani, miután kiderült, hogy kifogytak a "ráktortából" (Crabcake).







Említésre méltó még a "Moongarden" nevű művészeti alkotás (alább), amit egy Lajos Héder nevű művész készített. Itt is megvolt tehát a "kötelező magyar" vonatkozás.



Portlandtől búcsút véve, másnap elindultunk tovább ÉK-re, végig az Óceánparton, hogy elérjük az Acadia National Parkot. Útba esett a Penobscot Narrows Bridge, Backsport előtt, ami egy óceánba ömlő folyó kiszélesedő torkolata felett vezet át. Mellette meg a hídra ráforduló út bevágása látható, kitűnően jellemezve a helyi talaj (szikla)viszonyokat.


Végül elértük a parkot. A szállásunk egy Bar Harbor nevű egykori halászfaluban volt és stílusosan a "Bar Harbor Hostel" névre hallgatott. Mivel becsekkolni csak estefelé tudtunk (és dél után nem sokkal érkeztünk), elhatároztuk, hogy körbenézünk kicsit, természetesen kocsival, amolyan amerikaiasan. De hogy mégse végig a kocsiban üljünk, megálltunk egy 300 m-es szikla tövében, azzal a szándkékkal, hogy megmásszuk. Térképen ártalmatlannak tűnő kis utacska vezetett fel rá, és akkor még nem értettük, hogy miért írt az ösvény elején másfél órás időtartamot az információs tábla. Másfél óra múlva már tudtuk...


Ilyen és ehhez hasonló túraút vezetett a hegyre. Utólag kiderült, hogy ez a legnehezebb mászóútvonal az egész parkban. A csúcs felé mászva 2 csajszival találkoztunk, akik szintén felfele igyekeztek. Azt hiszem már senkit nem fog meglepni, hogy az egyikük természetesen magyar volt :-) Zsuzsa Bostonba jött ki tanulni 13 éve, de itt ragadt. A sok panorámakép között egy közös fotó készült is vele.


Miután nagy nehezen visszamásztunk a szikláról, elfoglaltuk az egyszerű, de takaros ágyunkat a hostelben, és elindultunk az éjszakába. A kirakatfalu rengeteg étteremmel, souvenirbolttal és kocsmával van ellátva. Mi az egyik legjobb ár-érték arányú pizzériát néztük ki, majd jóllakván beültünk egy helyi pub-ba.



Másnap hajnalban felkerekedtünk (10kor) és elindultunk felfedezni a park maradék részét, pontosabban leginkább a kocsival megközelíthető helyeket. Jellemzően a legtöbb az volt...
Példának okáért a Cadillac Mountain is, a keleti part legmagasabb sziklája (kb 500m). Jókedvünk ilyen magasságokban sem hagyott el bennünket:-)








A parktól egy óceánparton lévő régi világítótoronnyal búcsúztunk, amit nagyon hirdettek, de odaérve azt tapasztaltuk, hogy egy jó fotón kívül semmit nem lehetett csinálni, lévén hogy a torony ma magánterület, laknak benne. Így csupán azt a jó fotót csináltuk meg.


Ezután utunkat hazafelé vettük, és a hatalmas dél felé tartó forgalom ellenére (Maine állam ilyenkor a Balatonhoz hasonló vonzerővel bír és a hosszúhétvége utolsó napján voltunk) este 7re visszaértünk a szeretett kis betonkockánkba.

Búcsúzóul pár kedvcsináló kép: