Courtney ugyanis szeretett volna méltó módon elbúcsúzni, így még a UNH-en kinéztünk egy aznap nyitvatartó salsaklubot, ahova elszándékoztunk menni, hogy egy utolsót táncoljunk.
Ennek megfelelően meg is érkezett Courtney, akivel este kettesben - Áron inkább a hostelben maradt - elmentünk a fagyos éjszakában a nem túl közeli salsa klubba, ahol egymás fizikumát nem kímélve roptuk amíg tudtuk. Az est során az alábbi remekbe szabott képek készültek:
Másnap reggel még a Subiénál is érzékenyebb búcsút vettünk Courtney-tól, abban a tudatban, hogy valószínűleg jó pár évig, vagy talán soha nem látjuk már egymást. Ez eléggé levert, de szerencsére létezik Facebook a földön, amin keresztül azért kapcsolatban tudunk maradni.
A gépünk estefelé indult csak, de Áronnal mindketten olyan fáradtak voltunk, hogy a hostel előterében ültünk a fotelekben és csupán netezni volt erőnk. A nap egyetlen eseménye annyi volt, hogy Karcsi bácsitól visszavettük a nyugati körutazás előtt nála hagyott nehéz csomagjainkat, majd ismét visszasüppedtünk a hostel előterének foteljeibe.
Amikor eljött az idő, immáron sokadszorra kiindultunk a bostoni repülőtérre, ahol Áronnal is elváltak útjaink, mert ő más járattal jött haza, ami kicsit korábban indult az enyémnél. Így egy kis időre én maradtam az egyetlen BME-s UNH hallgató az USA területén (ne feledjük, Subi ekkor már Mexikót járta). Majd nem sokkal később én is felszálltam a SWISSAIR Boston-Zürich járatára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése